Nógrádi arany Győrből

2015.04.08 10:56

Győrben rendezték a tollaslabda diákolimpia idei országos döntőjét. A három napon át tartó versenyen 7 nógrádi versenyző szerepelt és kiemelkedő sikereket is elértek.

Azt érdemes előre leszögezni, hogy a versenyre már kijutni is nagy siker, hiszen ez a terület (Nógrád, Heves és Pest megye) az ország egyik legerősebb régiója. Ezt remekül példázza, hogy az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola az első helyen végzett az általános iskolák rangsorában. Ebben az erős mezőnyben sikernek számít, hogy minden nógrádi versenyző legalább egy mérkőzést nyert a döntőben is.

A II. korcsoportos lányok versenyében a romhányi Antal Dorka 2 győzelmet is szerzett és ezzel kategóriájában a 19. helyet szerezte meg.

A III. korcsoportban még szebb eredményeket értek el a nógrádiak, hiszen a fiúknál Virsinger Balázs (Szendehely), míg a lányoknál Csordás Regina (Romhány) is egyaránt három győzelmet számlált. Összetettben Balázs a 10. helyet szerezte meg, Regina pedig a 11. lett.

Szaniszló Zsófia (Romhány) a IV. korcsoportos lányok között 21. lett két győzelemmel, míg a fiúknál a szendehelyi Haffner Marcell a 24.

Az V. korcsoportban nem volt versenyzője a megyének, de érdemes megemlíteni, hogy a korábban Pásztón tollaslabdázó, most Budapesten játszó Horváth Martin a 15. helyen végzett, két győzelemmel.

A legidősebbek között ketten is képviselték Nógrád megyét. Kocsis Gergely a fiúknál a 11. helyet szerezte meg, a pásztói versenyző 3 veresége mellett 3 alkalommal is győztesként hagyhatta el a pályát.

A VI. korcsoportos lányoknál Bálint Sára indult és nem talált legyőzőre. Mind a 6 mérkőzését megnyerte és ezzel az első helyen végzett.